#Szijjártó Péter


A V4-ek közösen védik majd a magyar határt

Megállapodás született a visegrádi országok között arról, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében - közölte magyar újságírókkal csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.

MTI


Irakba megy a héten Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter a hét közepén Erbilbe utazik, ahol meglátogatja az ott állomásozó magyar katonákat, és tárgyal a kurdisztáni elnökkel, valamint a kurd Külügyi Hivatal vezetőjével is.

hvg.hu

Diplomataként leszerepelt, mégis maradhat Szijjártó

Olyan kommunikációt honosított meg a diplomáciában, ami miatt máshol pironkodnának. Szijjártó Péter kormányszóvivő maradt diplomataként is. Sokan ezért nem csodálkoznának, ha a külügyet rábíznák olyanra, aki érti a nyelvét, és régi, kiszámítható motoros.

Mizsur András
  • Mizsur András
  • Kálmán Attila

Szijjártó: Igazságtalan, ahogy bírálják Magyarországot

A magyar külügyminiszter az Al Jazeera arab hírtelevíziónak adott interjújában igazságtalannak nevezte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a magyar kormányt bíráló kijelentéseit, szerinte ez is csak a média egyoldalú tájékoztatásának az eredménye. Az interjút készítő James Bayes jelezte a külügyminiszternek, hogy a főtitkárt nem lehet egy kalap alá venni a médiával.

hvg.hu

Orbán állítólag bejelentésre készül, Szijjártó új posztot kaphat

Újabb kormányátalakítást jelenthet be Orbán Viktor október 15-én – értesült a Népszava. A lap szerint feldarabolnák a fejlesztési tárcát és szétosztanák a külgazdasági minisztérium és a Miniszterelnökség között. Szijjártó Péter leadná az önállósuló külügyet, amelynek az irányítását Németh Zsolt venné át a beszámoló szerint.

hvg.hu


Szijjártó Péter ötpontos javaslatot tett az ENSZ-ben

Ötpontos cselekvési tervet terjesztett elő Szijjártó Péter külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen szombaton elmondott beszédében: többek között stabilizálni kell a közel-keleti és észak-afrikai válságövezeteket, befogadói világkvótákat kell bevezetni, növelni kell az ENSZ békefenntartó szerepét és teljesíteni kell a világszervezetnek a fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzéseit.

MTI




Szijjártó oroszul szólalt fel az ENSZ-ben

A magyar miniszter oroszul kezdte el angol nyelvű beszédét az ENSZ BT nyílt vitáján. A "korlátlan utánpótlással bíró népvándorlás" szerinte a legnagyobb kihívás az Európai Unió megalapítása óta, és nem lehet megoldani Oroszország nélkül.

MTI

Magyarok is beszállnak a pesmergák kiképzésébe Irakban

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonai kontingens bekapcsolódik majd a kurd önvédelmi erők tagjainak, a pesmergáknak a kiképzésébe – erről New Yorkban beszélt kedden Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Iszlám Állam elleni koalíció csúcstalálkozójával kapcsolatban nyilatkozott, amit az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében tartottak. A tanácskozáson a magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezetette.

unknown

Szijjártó: Jobb ötlete van a magyar kormánynak az EU-s menekültkvótánál

A miniszter a New York-i ENSZ-közgyűlésen fogja felvetni: mi lenne, ha nemcsak az EU, hanem "a világpolitika nagy szereplői" is kivennék részüket a menekültek befogadásából. Szijjártó Péter szerint ugyanis EU-n kívüli országok is részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek eredménye, hogy több millió menekült kelt útra.

MTI

Szijjártó: A régi módszerek nem jártak sikerrel

A szíriai konfliktus megoldása nélkül az európai migrációs válság nem megoldható, mert a bevándorlók egy jelentős része Szíriából érkezett, egy másik jelentős része pedig arra hivatkozik, hogy onnan érkezett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából rendezett hétfői New York-i tanácskozásán.

MTI